2019. 07. 25. 16:44

Vártakat meghaladó dinamikus növekedés a mobilfizetésben

A 2018. évet is meghaladóan nőtt 2019. első felében a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer forgalma, míg 2017. évhez viszonyítva 2018-ban közel 20 százalékkal emelkedett az országosan egységes mobilfizetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó fizetéssel végződő tranzakciók száma, addig 2019. első félévében már közel 25 százalékkal nőtt a forgalmi érték. Az idei év júliusáig már közel 2,6 millió felhasználó vette igénybe a rendszert.

Miközben a készpénzforgalom a bankkártyás tranzakciók számának növekedése ellenére csak mérsékelten csökken, addig a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren (NMFR) megvalósult ügyletek száma a vártnál jelentősebb mértékben nőtt az elmúlt időszakban. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által üzemeltetett rendszeren keresztül 2018-ban több mint 33,3 millió mobilfizetési tranzakció valósult meg, amely jelentősen meghaladja az előző időszakban elért 28,4 millió ügyletet. Az idei év feléig az NMFR-en keresztül 19 milliót meghaladó fizetéssel záruló tranzakció valósult meg.

Az 5 éves Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, bevezetésétől számítva – 2014. július 1. - 2019. július 1. időszak alatt – több mint 133 millió tranzakciót bonyolított.

„Azt tapasztaljuk, hogy a hazai készpénzkímélő fizetési megoldások száma csak akkor fog drasztikusan növekedni, ha innovatív a lakosság széles körét érdeklő korszerű szolgáltatásokat, termékeket fejlesztünk hozzájuk. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. öt éve kezdte meg azt a tevékenységét, amely Európában egyedülálló módon országosan egységes módon szolgálja ki a mobilparkolást használókat. Amikor 2014. július 1-vel bevezettük a Nemzeti Mobilfizetési Rendszert, már eltökélt célunk volt, hogy a mobilparkolás és az autópálya-matrica mellett olyan szolgáltatásokat is kialakítsunk, amelyet a rendszerünk képes kezelni, amivel a mobilfizetési tranzakciók számát növelni tudjuk. A két hagyományos szolgáltatásunk után 2017-ben a magánparkolók számára is nyitottá tettük az országosan egységes rendszert.

A tavalyi évben indítottuk el pilot jelleggel a mobilfizetéssel elérhető belépőjegy terméket, amit idén több állatkertre és vadasparkra implementáltunk, illetve bevezettük az NMFR-hez kapcsolódó közlekedési mobiljegy megoldást is.

A Budapesti Közlekedési Központ 100E repülőtéri járatán pilot jelleggel 2019. június 3-tól működik a közlekedési mobiljegy megoldásunk, míg a Fővárosi Állat- és Növénykertet a mobilfizetéssel megváltható belépőjeggyel 2019. július eleje óta lehet sorban állás nélkül látogatni. Mind a közlekedési mobiljegy, mind a belépőjegy (állatkerti, vadasparki) digitalizált termékünket már úgy vezettük be, hogy azok mentesüljenek a kényelmidíjaktól, azaz a felhasználóknak ne legyen semmilyen többlet költsége a mobilfizetéssel megváltható szolgáltatás igénybevétel során is.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az elkövetkező hónapokban jelentős erőfeszítéseket folytat annak érdekében, hogy a Fővárosban jól működő közlekedési mobiljegy megoldást más nagyvárosi közösségi közlekedési rendszerbe is beillessze, illetve olyan nagyforgalmat bonyolító kulturális események belépőjegyét digitalizálja, ahol a lakosság kényelmét növelni lehet – nyilatkozta Veres Mihály a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2014. július 1. – 2019. július 1. (5 éves) üzemi statisztikai adatai*:

Összes fizetéssel végződő mobilfizetési tranzakció (alkalom): 133 345 000

Összes mobilfizetési jogosultság ellenőrzés (alkalom): 100 000 000

Összes mobilfizetési forgalom (Ft): 55 600 000 000

 

*A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül létrejött tranzakciók, az önkormányzatok, és az állam számára megfizetett díjak.

Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

2024. 02. 20. 16:27

Elérhető a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Fenntarthatósági Jelentésének 2023-as, frissített kiadása

Nagy örömünkre szolgál, hogy újból hírt adhatunk ilyen formában is Társaságunk, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tevékenységéről, eredményeiről, céljairól és kihívásairól. Változatlan célkitűzésünk, hogy olyan világot építsünk, mely az utánunk jövő nemzedékek számára is élhető lesz, ehhez olyan összefogás szükséges, mely nemcsak munkavállalóinkat, partnereinket, szolgáltatóinkat, hanem ügyfeleinket is egyaránt érinti. Az innováció, digitalizáció és fenntarthatóság továbbra is stratégiánk alappillére, célunk, hogy egyszerűen igénybevehető, a lakosság széles köre számára elérhető, környezeti terhelést csökkentő szolgáltatásokat biztosítsunk, melyek jelentős tényezői a hazai digitális gazdaságfejlesztésnek.

2023. 10. 17. 16:09

Jogszabályi hátterünk

A 100 százalékban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t (a továbbiakban: NM Zrt., vagy Társaság), 2014-ben alapították azzal a céllal, hogy a nemzeti mobilfizetésről szóló 2011. CC törvény, illetve az annak végrehajtásáról szóló 356/2012. (XII.13.) Korm. rendeletben meghatározott feltételek szerint, elektronikus készpénzkímélő szolgáltatásokat nyújtson. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tevékenysége során biztosítja a Magyarországon elérhető, országosan egységes mobilfizetéssel történő közterületi parkolás megfizetését, a magyarországi autópályamatrica és használatarányos útdíj mobiltelefonon történő megvásárlását, a közösségi közlekedésben használt helyi és helyközi jegyek és bérletek megváltását. Az Országgyűlés 2020. december 15. napján elfogadta az „Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről” szóló 2020. évi CXLV. törvényt, amely 2021. január 1. napján lépett hatályba, és amely hatályon kívül helyezte a korábbi nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvényt („Nmftv.”).

2023. 03. 17. 11:30

Tisztelt Ügyfeleink!

Az elmúlt időszakban ügyfeleink körében előfordultak olyan, ismeretlen személyek által kezdeményezett, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer nevéhez hasonló, azzal összetéveszthető megnevezésű rendszer nevében indított bankkártyás tranzakciók, melyek kivizsgálása eredményeként megállapíthattuk, hogy azokat nem az arra jogosult kezdeményezte, valamint olyan szolgáltatások kerültek számlázásra, melyek nem feltétlenül részei a Nemzeti Mobilfizetési Rendszernek (például játékkonzolokhoz kapcsolódó vásárlások). Ezen vásárlási tranzakciók kezdeményezése és véghezvitele a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren kívül történik, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben nem történik pénzmozgás, pénzügyi tranzakció, vásárlás, terhelés.

2022. 09. 02. 10:45

Tisztelt Ügyfeleink!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Budapesten 2022. szeptember 5-étől a 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelet értelmében változhatnak az egyes zónák igénybevételi feltételei, egyes zónák összevonásra kerülhetnek, ezáltal a korábbi zónakód megváltozhat.A zónakódok megváltozásával csupán a fizetős övezetek zóna besorolása (zónakódja) változik, az érintett területek díjfizetési kötelezettségének megtartása mellett. A parkolási területekhez tartozó új zónakiosztás, új zónabesorolás 2022.09.03-tól a honlapon (https://nmzrt.hu/szolgaltatasok/parkolas/parkolasi-zonak.html) ellenőrizhető.

2021. 08. 12. 10:00

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. pályázatot hirdet gyakornoki munkakör(ök) betöltésére

A gyakornoki programra felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a diploma megszerzését követően pályakezdők jelentkezését várjuk!

2021. 08. 05. 00:00

Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a V4 Smart Platform hazai iparági partnerei

A V4 Smart Platform 2 (V4SP2) projekt a korábbi hazai iparági partnerek - OTP Bank Nyrt., MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., i-Cell MobilSoft Zrt., Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és SAP Hungary Kft. - közreműködésével valósul meg. A projekt jelentős mérföldköve a 2021. május 21-én aláírt együttműködési szándéknyilatkozat.