2020. 03. 12. 11:26

Mobilfizetéssel is csökkenthető az ökológiai lábnyom

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. célja, hogy a lakosság körében tovább növekedjen a hazai készpénzkímélő digitális, mobilfizetési megoldások alkalmazása, amely a hagyományos készpénzes fizetéssel szemben a széndioxid kibocsátást is csökkenti.

Egyes elemzések szerint 6 500 milliárd forintra növekedhetett 2019-ben (a Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint 2018-ban megközelítette az 6 000 milliárd forintot) a magyarországi készpénzforgalom, amelynek eredményeként, az ebből eredő CO2e (karbon lábnyom) kibocsátás 2019-ben szakértők szerint elérte a 25 ezer - 30 ezer tonnát. 

A Magyar Nemzeti Bank által közétett és a szakértői adatok ismeretében a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. megvizsgálta azt, hogy a készpénzkímélő mobilfizetési megoldással 2019-ben mennyivel csökkent a CO2e kibocsátás, hogy a Társaság szolgáltatásai mennyire támogatják a környezeti fenntarthatóságot. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy 2019. évi 30 milliárd forintot meghaladó elektronikus mobilfizetési tranzakció a CO2e kibocsátást 129 tonnával csökkentette, akkor, ha a szolgáltatásokat készpénzzel vették volna igénybe az ügyfelek. A Társaság szolgáltatásait 2019-ben 37 millió alkalommal (tranzakció) vették igénybe, amely alapján megállapítható, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren nyújtott egy tranzakció 3,5 gramm CO2e-t váltott ki. 

„Számunkra a környezettudatosság pont olyan fontos, mint az új készpénzkímélő lakossági kényelmi szolgáltatások bevezetése, ezért a 2020-ban azt a cél tűztük ki, hogy olyan fejlesztéseket indítunk el, amelyek a környezeti fenntarthatóságot támogatják. A környezetünkért a gyermekeink jövőéért a károsanyagot kibocsátóknak, a vállalatoknak kell a legtöbbet tenniük, még akkor is, ha egy-egy társaság kibocsátása nemzetközi szinten elenyészőnek tűnik – nyilatkozta Veres Mihály a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.”

 

Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

2022. 09. 02. 10:45

Tisztelt Ügyfelünk!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Budapesten 2022. szeptember 5-étől a 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelet értelmében változhatnak az egyes zónák igénybevételi feltételei, egyes zónák összevonásra kerülhetnek, ezáltal a korábbi zónakód megváltozhat.A zónakódok megváltozásával csupán a fizetős övezetek zóna besorolása (zónakódja) változik, az érintett területek díjfizetési kötelezettségének megtartása mellett. A parkolási területekhez tartozó új zónakiosztás, új zónabesorolás 2022.09.03-tól a honlapon (https://nmzrt.hu/szolgaltatasok/parkolas/parkolasi-zonak.html) ellenőrizhető.

2021. 08. 12. 10:00

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. pályázatot hirdet gyakornoki munkakör(ök) betöltésére

A gyakornoki programra felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a diploma megszerzését követően pályakezdők jelentkezését várjuk!

2021. 08. 05. 00:00

Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a V4 Smart Platform hazai iparági partnerei

A V4 Smart Platform 2 (V4SP2) projekt a korábbi hazai iparági partnerek - OTP Bank Nyrt., MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., i-Cell MobilSoft Zrt., Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és SAP Hungary Kft. - közreműködésével valósul meg. A projekt jelentős mérföldköve a 2021. május 21-én aláírt együttműködési szándéknyilatkozat.

2021. 03. 12. 13:18

Tisztelt Ügyfeleink!

Az elmúlt időszakban ügyfeleink körében előfordultak olyan, ismeretlen személyek által kezdeményezett, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer nevéhez hasonló, azzal összetéveszthető megnevezésű rendszer nevében indított bankkártyás tranzakciók, melyek kivizsgálása eredményeként megállapíthattuk, hogy azokat nem az arra jogosult kezdeményezte, valamint olyan szolgáltatások kerültek számlázásra, melyek nem feltétlenül részei a Nemzeti Mobilfizetési Rendszernek (például játékkonzolokhoz kapcsolódó vásárlások). Ezen vásárlási tranzakciók kezdeményezése és véghezvitele a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren kívül történik, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben nem történik pénzmozgás, pénzügyi tranzakció, vásárlás, terhelés.

2020. 08. 16. 20:59

Tovább bővül a mobilfizetéssel elérhető kulturális és turisztikai attrakciók sora

Bővíti a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a mobilfizetéssel elérhető szolgáltatáshelyeinek sorát. A Társaság mobilfizetési applikációja segítségével a mai naptól - a meglévő 6 szolgáltatási hely (Budakeszi Vadaspark, Debreceni Állatkert és Vidámpark, Fővárosi Állat- és Növénykert, Gödöllői Királyi Kastély, Kecskeméti Vadaskert, Szentendrei Skanzen) mellett - a Bükfürdő Thermal & Spa, a Budatower - a Mária Magdolna Torony és a budapesti Memento Park – Szoborpark Múzeum is látogatható.

2020. 05. 19. 00:00

Koronavírus: egyre kedveltebb a Közlekedési Mobiljegy alkalmazás, de lassan visszaáll az első ajtós felszállási rend

Rendületlenül nő a Közlekedési Mobiljegy alkalmazás népszerűsége, és folyamatosan bővül az applikációban elérhető Volánbusz-jegyek és -bérletek köre. Az egyszerűen kezelhető alkalmazást egyre többen kedvelik és használják, ezért a Volánbusz és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. folyamatos fejlesztésekkel törekszik az utasok elégedettségének további növelésére. A Volánbusz Budapestet és Pest megyét nem érintő helyi és helyközi járatain 2020. május 11. óta újra lehet menetjegyet vásárolni az autóbusz-vezetőktől, és fokozatosan, legkésőbb május 20-tól már Pest megyében is minden járaton – a Budapestet érintőkön is – visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend. Ennek ellenére továbbra is folyamatosan bővül a Közlekedési Mobiljegy applikációt használók köre.