2017. 07. 05. 06:16

MEGKEZDŐDHET A V4 SMART PLATFORM KIALAKÍTÁSA

2017. július 1. és 2018. június 30. között kerül sor Magyarország ötödik elnökségére a Visegrádi Csoportban. Az 1991-es megalakulása óta a kölcsönös bizalomra, a rugalmasságra, és a közös hagyományokra, értékekre, érdekekre épülő visegrádi együttműködés jelentősége a közelmúltban tovább nőtt.

Az elmúlt 26 évben a V4 tevékenyen képviselte regionális érdekeinket, 2004 óta az Európai Unióban is, miközben a térség hozzájárult az egész kontinens jólétéhez és stabilitásához gazdasági teljesítménye, az összeköttetések fejlesztésére irányuló tevékenysége, a szomszédos Nyugat-Balkán és Keleti Partnerség térségnek nyújtott támogatása révén, valamint azzal a felelős hozzáállásával, melyet az Európát sújtó példátlan migrációs válság során tanúsított. A Visegrádi Csoport továbbra is olyan, a stabilitást és a növekedést képviselő európai tényező, melynek legitim törekvése érdemben, egyenlő partnerként hozzájárulni az EU jövőjéről szóló párbeszédhez” – olvasható a V4 Connects Elnökségi Programban.

 A V4 Elnökségi Program „Digitális Visegrád” fejezete kitér a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és V4-es partnerei által kialakítandó „V4 Smart Platform” kezdeményezésre, amelynek célja a visegrádi tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható, a lakosság kényelmét és a közigazgatást segítő elektronikus szolgáltatások megvalósítása. E szolgáltatásokat támogató keretrendszerként a platform elősegítené a lakosságok igényeinek kiszolgálását, a határokon átívelő egységes digitális tér kölcsönösség elvén alapuló kialakításával.

A V4 Connects Elnökségi Programmal egy időben megjelent a 1396/2017. (VI. 28.) Korm. határozat „a Visegrádi Csoport 2017–2018. évi magyar elnökségének előkészítéséről és lebonyolításáról.

2021. 03. 12. 13:18

Tisztelt Ügyfelünk!

Az elmúlt időszakban ügyfeleink körében előfordultak olyan, ismeretlen személyek által kezdeményezett, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer nevéhez hasonló, azzal összetéveszthető megnevezésű rendszer nevében indított bankkártyás tranzakciók, melyek kivizsgálása eredményeként megállapíthattuk, hogy azokat nem az arra jogosult kezdeményezte, valamint olyan szolgáltatások kerültek számlázásra, melyek nem feltétlenül részei a Nemzeti Mobilfizetési Rendszernek (például játékkonzolokhoz kapcsolódó vásárlások). Ezen vásárlási tranzakciók kezdeményezése és véghezvitele a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren kívül történik, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben nem történik pénzmozgás, pénzügyi tranzakció, vásárlás, terhelés.

2020. 08. 16. 20:59

Tovább bővül a mobilfizetéssel elérhető kulturális és turisztikai attrakciók sora

Bővíti a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a mobilfizetéssel elérhető szolgáltatáshelyeinek sorát. A Társaság mobilfizetési applikációja segítségével a mai naptól - a meglévő 6 szolgáltatási hely (Budakeszi Vadaspark, Debreceni Állatkert és Vidámpark, Fővárosi Állat- és Növénykert, Gödöllői Királyi Kastély, Kecskeméti Vadaskert, Szentendrei Skanzen) mellett - a Bükfürdő Thermal & Spa, a Budatower - a Mária Magdolna Torony és a budapesti Memento Park – Szoborpark Múzeum is látogatható.

2020. 05. 19. 00:00

Koronavírus: egyre kedveltebb a Közlekedési Mobiljegy alkalmazás, de lassan visszaáll az első ajtós felszállási rend

Rendületlenül nő a Közlekedési Mobiljegy alkalmazás népszerűsége, és folyamatosan bővül az applikációban elérhető Volánbusz-jegyek és -bérletek köre. Az egyszerűen kezelhető alkalmazást egyre többen kedvelik és használják, ezért a Volánbusz és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. folyamatos fejlesztésekkel törekszik az utasok elégedettségének további növelésére. A Volánbusz Budapestet és Pest megyét nem érintő helyi és helyközi járatain 2020. május 11. óta újra lehet menetjegyet vásárolni az autóbusz-vezetőktől, és fokozatosan, legkésőbb május 20-tól már Pest megyében is minden járaton – a Budapestet érintőkön is – visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend. Ennek ellenére továbbra is folyamatosan bővül a Közlekedési Mobiljegy applikációt használók köre.

2020. 04. 30. 08:30

Érintésmentes vásárlás: mobiljegy a Tüke Busz Zrt. járatain

Nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, és a virológiai kitettséget is csökkentő új elővételi jegyvásárlási megoldást tesz elérhetővé az utasok számára Tüke Busz Zrt. A mobiljegy, mint elővételi menetjegy a koronavírus járvány miatt kialakult helyzetben biztonságosan, érintésmentesen használható megoldás. A társaság a pécsi közösségi közlekedésben 2020. április 29-étől vezeti be járatain a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szolgáltatott készpénzmentes mobiljegyet. A megállapodás alapján azokat az utasokat, akik applikációban vásárolják meg jegyeiket a Tüke Busz Zrt járataira, nem terhelik plusz költségek. Az elektronikus jegy ára 350 Ft, amely megegyezik a bérletpénztárakban vagy a Tüke Busz Zrt. viszonteladói partnereinél elővételben váltható, papír alapú jegyek árával és az érvényesítés pillanatától kezdődően jogosít fel utazásra.

2020. 04. 17. 11:07

Veszprém is bevezette a közlekedési mobiljegyet

A Volánbusz és további 4 nagyváros után Veszprém Megyei Jogú Város helyi közösségi közlekedésében is elérhetővé vált a virológiai kitettséget csökkentő készpénzmentes közlekedési mobiljegy megoldás.

2020. 04. 01. 16:17

Április 1-től már 30 napos helyközi bérlet is váltható a Közlekedési Mobiljegy applikációban a Volánbusz járataira

2020. április 1-től már a 30 napos, teljes árú és kiemelten kedvezményes helyközi bérletek, valamint az országos besorolású távolsági járatok igénybe vételéhez szükséges kiegészítő jegyek is megvásárolhatók a nemrég bevezetett applikáción keresztül.