2019. 01. 04. 11:16
Hosszabbításra került Az NMFR közszolgáltatási szerződése
Aláírásra került a - 2013. június 28-án megkötött - Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) üzemeltetését biztosító közszolgáltatási szerződés meghosszabbítása, illetve annak 3. számú módosítása. A 2016. december 16-án, majd 2017. október 25-én módosított NMFR Közszolgáltatási Szerződést 2018. december 20-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) részérő, Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, mint a közszolgáltatást megrendelő, valamint Veres Mihály vezérigazgató, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM Zrt.) részéről, mint az NMFR-t működtető írták alá.
A felek a szerződést egyrészt akként módosították, hogy figyelembe vették az Európai Bíróság 2018. november 7-i ítéletét, amely szerint a vonatkozó jogszabályi háttér módosítására lesz szükség, ezért az ennek megfelelő módosított működési mód megkezdéséig, de legfeljebb 4 éves határozott időtartammal kerül meghosszabbításra az NMFR Közszolgáltatási Szerződés. Másrészt a szerződés módosítás során az ITM és az NM Zrt. akként rendelkezett a 2017. év során keletkezett többletbevételekről, hogy azokat a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerhez kapcsolódó fejlesztésekre fordítják. A megrendelő ITM által az NM Zrt-re telepített közszolgáltatások részét képező mobil-értékesítésű közlekedési jegyekkel kapcsolatos új feladatokat figyelembe véve, az NMFR Közszolgáltatási Szerződés bővítésre került továbbá a közlekedési jegyek kapcsán nyújtandó támogatási szolgáltatások részletes szabályaival.
A nemzeti mobilfizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvény és a 356/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet kijelölése alapján, közszolgáltatási szerződés útján a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. végzi a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer üzemeltetését, ezáltal biztosítja az országosan egységes mobilfizetési megoldást, amelynek része az országosan egységes közterületi mobilparkolás, a mobilfizetés útján megváltható e-útdíj és a közszolgáltatást nyújtó intézmények számára biztosított elektronikus jegy szolgáltatás is.
Nemzeti Mobilfizetési Zrt.