2020. 03. 27. 18:29

Már Miskolcon is elérhető a közlekedési mobiljegy

Gyorsított bevezetési eljárással Miskolc Megyei Jogú Városának helyi közösségi közlekedésében - a MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. járatain - is bevezetésre kerül március 27-én, péntektől a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szolgáltatott készpénzkímélő közlekedési mobiljegy megoldás. A két társaság megállapodása alapján megvalósul az applikációban történő jegy- és bérletvásárlás lehetősége az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. valamennyi járatán.

A nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, többek között a virológia kitettséget is csökkentő megoldást, - a készpénzmentes közlekedési mobiljegy szolgáltatást - fejlesztett ki a 100 százalékban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A közlekedési mobiljegy megoldás először Budapesten, Tatabányán, majd a Volánbusz helyi és helyközi járatain, illetve Miskolc Megyei Jogú Város közösségi közlekedésében kerültek bevezetésre.

A megállapodás alapján azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket vagy bérleteiket az MVK járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyek árával. A vonaljegyek mellett elérhető a napijegy, a 3 és 7 napos turistajegy, a bérletek esetében a hóközi típusú tanuló, nyugdíjas és általános díjtermékek vásárolhatók meg.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban segíti a járművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységének csökkentését, kiváltását. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásának segítségével a jegyek és bérletek bárhol, bármikor megvásárolhatók, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. A mobiljegy használatához az utasnak iOS, vagy Android operációs rendszerű mobiltelefonjára le kell töltenie a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., vagy valamely viszonteladója (jelenleg az Simple by OTP) által működtetett közlekedési mobiljegy-alkalmazást, és abban regisztrálnia kell magát. A jegyvásárlás során az utasnak meg kell adnia az utazásához használni kívánt járat tervezett indulási időpontját. A kiválasztott terméket a felhasználó egyenlegéről, vagy bankkártyája segítségével tudja kifizetni. Az alkalmazások elérhetőek az MVK Zrt. weboldalán és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.

A közlekedési mobiljeggyel megvásárolható díjtermékek

Autóbusz-és villamos vonalak teljes hosszán érvényes jegy:

  • Vonaljegy elővételben

Autóbusz-és villamos vonalakra érvényes jegyek közigazgatási határon belül (Keleti kapu megállóhelyig)

  • 24 órás jegy
  • Turistajegy (3 napra)
  • Turistajegy (7 napra)

Autóbusz-és villamos vonalakra érvényes bérletek közigazgatási határon belül (Keleti kapu megállóhelyig)

  • Tanuló hóközi bérlet villamos
  • Tanuló hóközi bérlet kombinált
  • Nyugdíjas hóközi bérlet villamos
  • Nyugdíjas hóközi bérlet kombinált
  • Általános egyvonalas hóközi bérlet villamos
  • Általános hóközi bérlet kombinált

Autóbusz vonalakra érvényes jegyek és bérletek közigazgatási határon túl:

  • 50%-os helyközi kedvezményes vonaljegy
  • 90%-os helyközi kedvezményes vonaljegy
  • Általános hóközi bérlet
  • Nyugdíjas hóközi bérlet
  • Kedvezményes hóközi bérlet 90%-os
MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

2026. 01. 05. 17:13

Megvásárolhatók a 2026. évi autópálya-matricák – kényelmi díj nélkül, digitálisan

Már elérhetők a 2026-os autópálya-matricák a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren (NMFR) keresztül. Ne feledje: a 2025. évre váltott matricák 2026. január 31-ig érvényesek, ezért célszerű időben gondoskodni az új jogosultság beszerzéséről.

2025. 12. 11. 13:34

Ünnepi nyitvatartás

Tisztelt Ügyfelünk!  Felhívjuk szíves figyelmét, hogy telefonos és személyes ügyfélszolgálatunk nyitvatartási ideje az alábbiak alapján változik az ünnepi időszakban:  ÜNNEPI NYITVATARTÁS  Call Center:  december 13. zárva december 24-26 zárva december 31. 8:00-12:00  Személyes ügyfélszolgálat:  december 12. 9:00-16:00 december 13. 9:00-12:00  december 24-26 zárva  december 29-30. 9:00-16:00 december 31.      9:00-12:00

2025. 09. 03. 16:33

Megszűnt az e-matrica kényelmi díja – egyszerűbb és olcsóbb a digitális vásárlás

2025. szeptember 1-jétől fontos változás lépett életbe az autópálya-matricák digitális értékesítésében: megszűnt az e-matrica vásárlásához kapcsolódó kényelmi díj, így az ügyfelek mostantól extra költségek nélkül válthatják meg úthasználati jogosultságukat a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren (NMFR) keresztül. A kényelmi díj eltörlését a 2025. évi LVI. törvény írja elő, amely a használatidíj- és útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról rendelkezik. Ennek értelmében egyik online szolgáltató sem számolhat fel kényelmi díjat az autópálya-matrica vásárlások során. Digitális vásárlás – most még kedvezőbb feltételekkel A jogszabályi módosítás célja, hogy ösztönözze a digitális csatornák használatát, és szélesebb körben tegye elérhetővé a gyors, biztonságos és költséghatékony e-matrica vásárlást. Az NMFR-hez csatlakozott viszonteladó partnerek mobilalkalmazásain és webes felületein keresztül elérhető szolgáltatás igénybevételekor az autósok mostantól jelentősen kedvezőbb áron vásárolhatják meg a digitális autópálya-matricát. Miért előnyös ez az ügyfeleknek? Nincs többé kényelmi díj – az e-matrica ára megegyezik a hivatalos díjtáblázatban szereplő összeggel. Egyszerű és gyors vásárlás – néhány kattintással, akár otthonról vagy útközben is elérhető. Biztonságos fizetés – megbízható, országosan egységes digitális rendszer. Környezetbarát megoldás – papírmentes ügyintézés, fenntartható működés. A kényelmi díj eltörlése újabb lépés a digitális közszolgáltatások fejlesztésében, amely hozzájárul az ügyfélélmény javításához és a felhasználóbarát működés optimalizálásához. További információért kérjük, látogasson el a https://nemzetimobilfizetes.gov.hu/viszonteladok-szolgaltatasonkent/ oldalra!

2025. 04. 08. 10:22

Új korszak a közösségi közlekedésben: már digitálisan is elérhetők az országbérletek és vármegyebérletek

Újabb mérföldkőhöz érkezett a közösségi közlekedés digitalizációja: a MÁV Személyszállítási Zrt. megbízásából 2025. április elsejétől a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül is megvásárolhatók az országbérletek és vármegyebérletek teljesárú és kedvezményes verziói egyaránt. Az innovációnak köszönhetően az utasok bárhol, bármikor, néhány kattintással, sorban állás és papíralapú ügyintézés nélkül intézhetik bérletvásárlásukat, illetve egyszerűen, mobilon használhatják megvásárolt bérletüket.

2025. 02. 25. 10:52

Ügyféltájékoztatás

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az NMFR Mobilfizetés és Közlekedési Mobiljegy alkalmazásokban jelenleg kizárólag az eseti (ad-hoc) bankkártyás fizetési mód érhető el az egyenleg (alkalmazáson belüli, beépített egyenleg), valamint az egyéb – pl. android készülék esetén a Google Pay, iOS készülék esetén Apple Pay biztonságos fizetési megoldások használata mellett. Javasoljuk, hogy a szolgáltatások egyszerű és gördülékeny igénybevétele érdekében az alkalmazásokban az NMFR egyenleget használják, melyet akár rendszeresen, egyedileg vagy az automatikus feltöltés kényelmi funkcióval naprakészen tudnak tartani, tetszőleges limitek beállításával. (Ha az egyenleg x Ft alá csökken, a kényelmi funkció automatikus feltölti az egyenleget egy előzetesen meghatározott összeggel, pl. ezer forinttal.) Az NMFR webes felületén az eseti bankkártyás fizetés mellett az átutalásos fizetést javasoljuk szolgáltatásaink igénybevétele érdekében.

2024. 11. 14. 13:52

Karbantartás

Tisztelt Ügyfelünk! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy 2024. november 15, péntek 22:00 és 2024. november 16, szombat 08:00 között az NMFR rendszerben leállással járó karbantartást végzünk. Ebben az időszakban az érintett szolgáltatások (parkolás, e-matrica, közlekedési mobiljegy) vásárlása, illetve érvényesítése/ felmutatása nem lesz elérhető.Minden partnerünket, így a szolgáltatókat is ez alapján tájékoztattuk, és kértük közreműködésüket a fentiek figyelembevételére.